Március vége felé közeledve itt az ideje egy újabb mock monitornak, ebben a hónapban utoljára. Egyre inkább közeledik a játékosbörze, lassan tisztul a kép a szabadügynökök érkezésével/távozásával. Lassacskán elmondható, hogy reális kép kezd kialakulni a tippeléseknél. De ez idén az Atlantával kapcsolatos választásokra nem vonatkozik. Az 55. helyre ugyanis lehetetlenség tippelni, vagyis az nem az, csak éppen eltalálni, hogy valóban kire fog esni a csapat választása. Nézzük hát, hogy hogyan is néz ki jelenleg a mock monitor.
A Falcons honlapján fellelhető legutóbbi gyűjtés (március 27.-i állapot) ebben a hónapban először egyértelmű eredményt mutat. Az összegyűjtött 12 tippből 3 esetben is Dwayne Allen, a Clemson tight endje került a Falconshoz az 55. kiválasztási joggal. Más tight end most nem is került fel a listára. Allen ezzel a győztes a március végi tippeldében. Külön érdekesség, hogy immáron feltűnt két running back is a listán. Erről már korábban kifejtettem a véleményemet. Szerintem ordas nagy hülyeség lenne futójátékost húzni a jelenlegi felállás szerint. Az egyik személyes kedvencem, "Tru" Johnson cornerback is még a listán van, de ha és amennyiben a Falcons megtartja az 55. választási jogot, szerintem TE pozícióba fog játékos hozni. Egyébként nincs is más játékos jelenleg, akinek a neve kétszer szerepelne a listán.
A depth chartra vonatkozó bejegyzésben már említettem, hogy safety tekintetében eléggé gyatrán állunk és a fórumon beszélgettünk is róla, hogy vajon érdemes lenne-e erre a pozícióra választani. Felmerült, hogy az idei osztály eléggé gyenge felhozatalt biztosít ebben a pozícióban. Nos, egy kiemelkedő játékos azért akad, de talán kettő is.
Az első Mark Barron, az Alabama strong safetyje. Ő az NFL Combine hivatalos értékelése szerint 91,7-es osztályzatot kapott és ezzel simán első körös. A WalterFootball (kedvenc mockom) őt a New Englandhez rakja a 31. helyen. Így ő biztos, hogy nem fog lecsúszni hozzánk. Szintén egész jó véleménnyel vannak az elemzők a Notre Dame FS-éről, Harrison Smithről. Ő 84,5-es osztályzattal büszkélkedik és ezzel akár még a második körig is lecsúszhat. Főleg, hogy a safetyk kevésbé népszerűek az első körben. A WalterFootball őt a Chargershez tippeli a 49. helyen. Szóval nem nagy az esélye annak, hogy lecsússzon hozzánk, de azért lehetőség.
A fontos kérdés azonban az, hogy kell-e nekünk annyira egy safety, hogy az 55. kiválasztással vigyünk egyet. Én úgy gondolom, hogy nem. A fent említett két játékos után van egy kisebb szakadék. Olyan játékost, aki tehetséges, de még kell rajta dolgozni, a hátsóbb körökben is tudunk szerezni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.