Mint az ismeretes, vasárnap délután (magyar idő szerint hétfő hajnalban) az NFL all-star mérkőzésén az AFC legyőzte a Roddy White-tal és Tony Gonzalez-zel felálló NFC csapatát 59–41 arányban. Az NFC csapatán belül Tony Gonzalez kapta el a legtöbb labdát. 7 elkapásából 114 yardot hozott és ezzel Steve Smith (118 yd, Panthers) mögött a második helyen zárt. Gonzo leghosszabb elkapása 26 yardos volt. Roddy White jóval kevesebb lehetőséghez jutott. Akkor volt többet a pályán, mikor Cam Newton (Panthers) dobált neki, vagy inkább az ellenfél secondary-jének. Newton nem fog örömmel visszaemlékezni erre a Pro Bowlra, az bizonyos. White végül 2 elkapással és 25 yarddal zárt.
White-tal a mérkőzés előtt készült egy interjú is, amelyben több dologról is kérdezték. A legfontosabb válaszokat emelném most ki. Mikor Ryan-ről kérdezték, jó véleménnyel volt róla (naná). A statisztikái rendben vannak, jó játékos, de mindenképpen kell egy playoff győzelem, hogy ő is az elit irányítók táborába tartozzon. Ezután hozzátette, az egész csapatnak szüksége van arra a győzelemre, hogy végre továbbléphessenek. Julio Jones draftolásával kapcsolatban annyit mondott, hogy ezzel egyértelmű volt, hogy mindenkinél több pontot akarnak szerezni és a támadásokra helyezik a hangsúlyt. Az interjú érdekesebbik része most jön viszont: mivel sok picket adtunk Jones-ért, ezért idén nem lesz sok lehetőségünk a drafton, nem lesz lehetőség a védelem jelentős erősítésére. A szabadügynök piacon fog mozogni inkább a csapat. Végezetül beszélt az új támadó főedzőről, Koetterről is. Elmondta, hogy az új edző több screen-playt szeretne játszatni és többet fogja alkalmazni a no-huddle offense-t. Az interjút ezen a linken találjátok: http://www.atlantafalcons.com/falconstv/?video_id=1421925476001
Hát meglátjuk mi fog ebből kisülni jövőre, tényleg szükség lenne arra a playoff győzelemre és nem kérdés: erősíteni kell a keretet. Végezetül pedig Ryan mellől még hiányzik egy új irányító edző. Ezen a téren nagyon nagy a csend a klub háza táján, még jelöltekről sem szivárogtak ki hírek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.