Ezt a bejegyzést a sorban a másodiknak szántam, a blogindító után, de hát mint tudjuk, ember tervez ugye. Mindettől függetlenül fontosnak tartom, hogy bemutatkozzak, hogy elmondjam ki vagyok, miért éppen ezt a csapatot választottam és egyáltalán honnan jön az NFL iránti szenvedély. Végezetül egy kis történelemóra, hogy mégis honnan jön a blog címe, a dirty birds.

Akkor hát kezdjük is az elején, a blogger bemutatkozik: a becenevem deadmike, a részleteket hanyagoljuk, nem magánéleti blogot vezetek, szóval legyen erről elég ennyi. 26. életévemet taposom, de ami még ennél is lényegesebb, hogy az amerikai focival történt megismerkedésem több mint egy évtizeddel ezelőtt történt. Persze, mint minden kapcsolatban, itt is volt az elején egy kis szünet, de utána jött az igazi szerelem és azóta sem bírok ki egy napot az NFL és a kedvenc csapatom nélkül.

2000-t írtunk, annak is a végét, amikor valamilyen neves alkalomból ajándékba egy NHL (igen-igen, nem káprázik a szemetek) játékot kértem a szüleimtől. Persze nekik a három betűs dolog nem mondott semmit, így végül ajándékba a Madden NFL 2001 játékot kaptam meg. Nem estem kétségbe, kipróbáltam, bár fogalmam nem volt, hogy mi fán terem az amerikai futball. Vigyázat magánéleti info következik: mivel a csillagjegyem kos, ezért a Rams-szel kezdtem el játszani és persze nem mellesleg azért is, mert talán a liga legjobb csapata volt. Csak emlékeztetőül: Mike Martz OC, Kurt Warner QB, Marshall Faulk RB, Torry Holt WR és Isaac Bruce WR; avagy the greatest show on turf. Persze mivel nem igazán értettem a szabályokat, annyira nem ragadott magával a dolog, de időről időre elővettem a játékot. Azonban itthon még nem volt ennek a sportnak kultúrája, nem adta a tévé, akkoriban még angolból sem voltam túl penge, szóval ennyiben kimerült az érdeklődés. Amit magyarul találtam játékleírást azt elolvasgattam, de meccs nélkül mindent megérteni, elég nehézkes lett volna.

Következett pár év szünet, majd eljött 2004. február 1., Super Bowl XXXVIII (Panthers – Patriots). Ez volt az első NFL mérkőzés, amit leadott a magyar Sport TV. Láttam a tévében a beharangozókat és eszembe jutott, hogy halló, hát én ezt a sportágat már ismerem és itt a nagy lehetőség megnézni egy mérkőzést magyarul és teljes egészében. A mérkőzés előtt volt egy talán egyórás bemutató a játékról magáról, a szabályokról, a történelemről és mindenről, ami lényeges. Itt kezdődött az igazi szerelem, na meg a felejthetetlen mérkőzéssel. Csak elég rossz pont egy nagydöntővel kezdeni a szerelmet, mert utána jön úgy 7 hónap böjt. Mindegy, feltaláltam magam, felhajtottam mindenféle infókat, videókat, kikupáltam magam, hogy mire kezdődik az új szezon, minden tudással felvértezve ülhessek le megnézni. A nagy kutatás eredményeképp rájöttem arra is, hogy a korábban "megkedvelt" Rams már nem tűnt akkora ásznak, így mindenképp új csapat után kell néznem, akinek szurkolhatok. Így jött hát el a 2004-es szezon.

Az első teljes szezon, amit itthon is követni lehetett, bár akkoriban talán még csak heti egy mérkőzést adtak, de már ez is bőven elég volt, hogy végleg megfertőződjön az ember. Abban a szezonban láttam először játszani az Atlanta Falconst. Jim Mora Jr. vezetőedzővel, Michael Vick, Warrick Dunn és az a szenzációs és kreatív (így utólag nézve inkább teljesen ad-hocnak tűnő és semmire nem vezető) futójáték. Mindenesetre a liga talán leglátványosabban játszó csapata volt a Falcons, így az az egy meccs is bőven elég volt ahhoz, hogy tudjam, ez lesz az én kedvenc csapatom. Jó mez, szép címer és tetszetős játék, hát mi kell még?! Őszintén szólva, nem emlékszem már, melyik meccsüket adták és a neten sem tudtam visszakeresni a Sport TV közvetítési rendjét. A lényeg, hogy akkor a Falcons szép jövő előtt állt (a többi meg már történelem ugyebár).

Nem emlékszem, hogy a teljes playoffot közvetítették-e itthon, de az biztos, hogy én nagyon büszke voltam magamra és a döntésemre, mikor a divisional playoffban 47–17-re elkentük (tudom, néhány embert idegesít, néhányat nem, de nekem szokásom T/1-ben beszélni a kedvenc csapatomról, get used to it) a Rams száját. Aztán NFC főcsoport-döntő, a nagy rivális Philadelphia Eagles ellen. Számomra külön pikánssá tette a dolgot, hogy egy kedves barátom épp az Eagles-t választotta kedvencének. Gyakorlatilag szurkolói szemszögből nézve minden egyes dolog a kezemre játszott, hogy igazán Falcons szurkoló lehessek. Aztán jött a hideg zuhany és a csúnya kizúgás. Vick kevés volt a Philly ellen. Mindent egybevetve azért örültem, hogy jó kis szezont zárt az Atlanta és hogy jó csapat mellett tettem le a voksomat.

Ezután persze megannyi csalódás is ért, de hű szurkolóként a legrosszabb időkben sem hagytam el a csapatomat, ugyanúgy szurkoltam nekik és kitartottam mellettük (nem úgy mint egyesek, ugye Petrino?!). De a 2000-es évek második felének eseményei egy másik bejegyzés tartalmát képezik majd, így erről most itt nem nyilatkozok bővebben. Viszont Kedves Olvasó, ha eljutottál idáig, a kitartásodat jutalom koronázza. Ha eddig nem tudtad volna, hogy miért dirtybirds a blog címe és egyáltalán honnan is ered ez a kifejezés a csapat játékosaira, szurkolóira, most minden világossá válik:

A dirty bird nem más, mint egy touchdown tánc, ha úgy tetszik TD celebration. A kitalálója az egyik legkiválóbb futónk, Jamal Anderson. 22 zsinórban elvesztett mérkőzés után 1998. november 8-án 41–10-re  legyőztük a Patriotsot. A tánc akkor mutatkozott be a nagyközönségnek és azóta is járják a játékosok.